Ajkán rajzokkal is lehet fizetni a süteményekért!
A gyerekek rajzaikkal is fizethetnek egy bizonyos süteményért Ajka egyik új cukrászdájában.
Az akció egészen március 15 - ig tart. Ha a gyerekek behozzák a cukrászdába saját huszárjaikat, vagy akár kokárdáikat, akkor jár az egy darab sütemény. A szervezők azt is elmondták, hogy a 3-10 éves gyerekek saját pénzüket is lerajzolhatják és azzal is fizethetnek. Hogy miért, azt az alábbi bejegyzésből tudhatod meg.
Még március 15 -ig tartják nyitva a játékos elnevezésű Sütibankot, amelyet Ajkán a Kristály Cukrászdában (Ajka, Korányi Frigyes u. 20.) rendeztek be. Itt lehet kapni pénz formájú süteményeket, a bevételből pénzügyi ismereteket terjesztő társasjátékokat vásárolnak a szervezők. (Monopoly, Gazdálkodj okosan! stb.)
A Sütibank érdekessége, hogy az 1848-as forradalomról is megemlékeznek, hiszen március 15-én ünnepeljük a szabadságharc évfordulóját és a kisiskolások is tudják, hogy ekkor nyomtatták ki a 12 pontot, amely a "Mit kíván a magyar nemzet." címet kapta. A kiáltvány 9. pontja így szólt: "Nemzeti Bank".
A játékos akció szervezői úgy vélik, hogy sokan nem tudják, hogy miért is volt fontos a forradalmárok számára, hogy az önálló bankrendszer ügyét is felvegyék a 12 pont közé. A Sütibank most ezt próbálja „lefordítani” a gyerekek nyelvezetére, ezért a mesés bankban most ehető Kossuth-bankót is árusítanak.
Patakfalvi Andrea, a cukrászda tulajdonosa elmondta azt is, hogy az akció érdekessége, hogy az egyik helyi bank szakmai útmutatása alapján, a cukrászdában azt is elmagyarázzák a gyerekeknek és szüleiknek, hogy Kossuth Lajos, mint pénzügyminiszter miért szorgalmazta az önálló magyar bankrendszer létrehozását, hogyan próbálták stabilizálni az ország helyzetét a magyar forint kibocsátásával, amely a nép körében a Kossuth-bankó elnevezést kapta.
Az akció további érdekessége, hogy nem csak az ajkai gyerekeket várják a cukrászdában. Egy balatoni mesehőst is bevontak az eseménybe. Ő Füred Kapitány, akinek segítői korábban már szerveztek hasonló eseményt a Balaton partján. A mesehős egyik feladata most az, hogy a part közelében élő családokat is vegye rá arra, hogy kiránduljanak az ünnepi időszakban olyan helyekre, amelyek 30-40 perces autózással elérhetőek és sok látnivalóval rendelkeznek. Ilyen például a Csárda-hegyi tanösvény, vagy a magyarpolányi Csurgókút. A kirándulások jutalma pedig az lehet, hogy az ajkai cukrászdában rajzaikkal is fizethetnek a 3-12 éves gyerekek.